Szerző: Admininisztrátor Dátum: 2012. augusztus 6. Elfogadottság és hovatartozás 1 – Modular A bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Mindannyian vágyunk rá, hogy tartozzunk valahová. Isten adta azt az emberi vágyat nekünk, hogy elismerve, értékelve, elfogadva érezzük magunkat úgy, ahogyan vagyunk. Ha ez a szükségletünk nem talál igazságos válaszra, az eredmény az lehet, hogy elutasítjuk embertársainkat, magunkat vagy akár Istent.

A kurzus arra tanít, hogyan fogadjuk el Istent úgy, amint van, másokat, ahogyan vannak, és önmagunkat mint Isten egyedülálló és értékes gyermekeit. Mindazoknak szól, akik ki szeretnének lépni az elutasítottság taposómalmából, és ehelyett elfogadottságban és Istenhez tartozásban élni. A tanítás különösen is hasznos lehet mindazok számára, akiket Isten arra hív, hogy szeretetét közvetítsék a fájó lelkek felé. A bevezető tanításban szó lesz Isten jelleméről, a feltétel nélküli elfogadás mennyei elvéről, és az ember Isten-elutasításának következményeiről. A témákból:

– Bemutatjuk, hogyan zavarják össze Istenről alkotott képünket  és énképünket a tökéletlen szülők, hogyan alakulnak ki bennünk téves hiedelmek neveltetésünk nyomán.

– Lényegi tanítás arról, hogyan érthetjük meg Isten valódi természetét. Isten Jézus élete, tanítása és szolgálata által nyilatkoztatja ki szívét, amelyben feltétel nélküli elfogadás és szeretet van.

– Bemutatjuk, hogyan okozhatnak mély sérüléseket az élet olyan körülményei, mint az árulás, bántalmazás, hamis vádaskodás vagy a mások téves elvárásainak való meg nem felelésünk.

ROVAT: Programok

Comments are closed.