A harag olyan érzelem, amit minden ember átél. Ha Isten szerinti módon fejezzük ki és használjuk, nagyszerű motiváló erő lehet. Ha Isten-ellenes módon fejezzük ki, uralma alatt tarthatja az életünket, és romboló következményei lehetnek. Ez a kurzus valamennyiünknek javára válik, de talán mégis leginkább azoknak, akik küzdenek a haraggal. Az alaptanítás a harag egyes gyökereit azonosítja, a harag helyes kifejezéséről szóló gyakorlati tanítás pedig bemutatja, hogyan hozhatjuk vissza ezt az erőteljes érzelmet Isten uralma alá. Mivel a haraggal sokan küzdenek, hasznos lesz ez a tanfolyam a gondoskodásban és az imaszolgálatban lévőknek egyaránt. A tanfolyam elején bibliai kitekintést adunk a haragról, majd az alábbiakra térünk rá:
– A harag néhány oka, mint például az igazságtalanság, az árulás és a kudarc. Bemutatjuk, hogyan válhatnak a haragot tápláló érzelmi tartályokká az elutasítottság és a gyógyulásra váró sérülések.
– Hogyan tagadjuk le és temetjük el haragunkat, hogyan jutunk arra a döntésre, hogy megkerüljük, vagy nem veszünk róla tudomást. A harag problémakörből fakadó, tünet értékű irányultságok és viselkedésmódok.
– Miért is szükséges, hogy kifejezzük a haragot. Isten szerinti gyakorlati módokat állítunk szembe a harag helytelen szabadon engedésével.
– Milyen módon változtassunk hozzáállásunkon, viselkedésünkön, ha ez szükséges. Gyakorlati tanácsok haragos családtagokkal vagy munkatársakkal élőknek, illetve arról, hogyan segítsük gyermekeinket a harag érzelmével kapcsolatban.