A félelem az élet leghétköznapibb és legbénítóbb élménye. Rombolja és korlátozza életünket, munkánkat, kapcsolatainkat, szolgálatunkat az Úrnak. Lényünk minden részét befolyásolja. Ez a szolgáló kurzus azt világítja meg, melyek a félelem gyakran mélyen gyökerező okai, és hogyan hozhat belőle szabadságot és helyreállást Isten gyógyító szeretete. A kurzus címe – Félelemtől a szabadságig – arra utal, hogy a teljes gyógyulás folyamat, a megszabadulás, a teljes szabadság számos lépésben érhető el. Egy résztvevő bizonysága szerint “Isten megérintette a sebeimet és a félelmeimet, és némelyekből megszabadított. Bízom az Úrban, hogy most gyógyulásom következő szakaszán vezet át.” Azoknak is szánjuk a kurzust, akik félelmekkel küzdenek, de azoknak is, akik a Szent Szellem erejével gyógyulásra kívánnak segíteni másokat. A bevezető tanítás a félelem, szorongás és aggodalom bibliai jelentését állítja szembe a békességgel. Ezzel alapozzuk meg a következő témáinkat:
- Az Isten szerinti és a nem Isten szerinti félelem között éles határ húzódik. A félelem valóban lehet természetes reakciónk, amelyet Isten a mi védelmünkre tervezett. Bemutatjuk Jézus tanítását a félelemről.
- Magyarázzuk és példákon keresztül is bemutatjuk az észlelt veszélyre válaszként érzett félelem különböző fokozatait (akut és krónikus félelem), a sokk és trauma hatásait, valamint a félelemnek a szellemre gyakorolt hatását.
- Bibliai és gyakorlati tanítás a félelem és elutasítás kapcsolatáról, a kudarctól és a haláltól, haldoklástól, betegségtől való félelemről. E jelenségek mibenlétéről, okairól, a gyógyulás és helyreállás kulcsairól szólunk. A megfogalmazott elvek alkalmazhatók az ember más természetű félelmeinek esetében is.
- Hogyan építsük újjá Isten szerinti módon mindennapi életünk korábban félelemtől korlátozott területeit. Ez a nagyon gyakorlatias tanítás szól az érzelmek Isten szerinti kifejezéséről, a félelmet potenciálisan kiváltó helyzetekre való felkészülésről, a kapcsolatok újjáépítéséről, az elme helyreállásáról és megújulásáról, új életmód kialakításáról és a félelem bibliai ellenszereiről.
A szolgáló kurzus ideje alatt többször nyílik alkalom imádság kérésére a témában.
Részt vettem a félelemtől a szabadságig Modulár iskola előadásán.
Sok mindentől meggyógyultam az előző előadásokon is és rengeteg új ismeretet is kaptam.Ibolya volt az egyik előadó,aki az én példaképem.Nagyon ügyesen be hívta a szent szellemet közénk és teret adva az Úrnak megmutatta a gyakorlatban a tanultakat.
Hallgatva az előadásokat úgy gondoltam vannak félelmeim,fóbiáim és folyamatos szorongásban élek,de ez már úgy behálózta az életem,hogy nem tudja az Úr elvenni egy pillanat alatt.Fülöncsípett az Úr a hitetlenségemben.Az alkalom végére minden félelmemet elvett,csodálatos szabadságban van részem és minden más nyavaljámtől is megszabadított,úgy éreztem mint amikor operálnak és minden rossz dolgot kiváljnak.Kétségem nincs azóta Isten nagy hatalma felett!Hálát adok az Úrnak és az Ellel csapatának szolgálatukért!